Sok szeretettel várunk mindenkit a Seregélyesi Művelődési Házban június 6-án 18 órakkor!
(Seregélyes Budapestről vonattal könnyen megközelíthető a Déli Pályaudvarból indulva. )
Előadás és beszélgetés a krízisről, annak lehetséges kimeneteleiről, megoldásairól.
Hogyan is tudunk megküzdeni velük életünk során?
Dr. Angyalosi Anna pszichiáter
Kurán Zsuzsa pszichológus, család és párkapcsolati tanácsadó
Sebők Franciska tanácsadó szakpszichológus
Jegyár: 1000 Ft
Életünk során sokszor történnek sorsfordító események. Van előtte az élet és van utána. Minden meg tud változni egy szempillantás alatt, a fontossági sorrendek átrendeződnek, megszűnik a biztonság, a világ folytonossága. Mit jelent a krízis valójában? Mit tehetünk, hogy vészelhetjük át életünk nehéz időszakait?
A krízishelyzet egy olyan lélektanilag kritikus szituáció, amely az ember számára érzelmileg hangsúlyos, kiemelten fontos az adott időszakban. Nem elkerülhető, szembe kell nézni vele, minden figyelme és erőfeszítése a megoldásra irányul, de a szokásos megoldási stratégiákkal nem megoldható. A krízis görög eredetű kifejezés, jelentése: fordulat, válság. Manapság inkább ez utóbbit értjük alatta, általában negatív érzésekkel, eseményekkel kötjük össze, pedig a krízis kétarcú. Benne rejlik a fejlődés lehetősége is. Egy kritikus helyzet szétszedi darabokra az életünket, és saját magunkat is. Lecsupaszít. Ránézhetünk arra, mi is igazán fontos számunkra, mi a mi saját értékrendünk. Óriási ugrásokat tehetünk önismeretünkben. Pl. kórházba kerül a párom, rögtön nem érzem olyan fontosnak, hogy mit gondol rólam a rosszmájú munkatársnőm, vagy kevésbé érdekelnek a legfrissebb szarkalábak a szemem alatt. Ki is vagyok én? Mi az, ami igazán fontos számomra?
A krízis esély arra, hogy én-erőnk növekedjen. Egy sor addig ismeretlen helyzetet kell megoldani, jó esetben egy krízis lezárása után úgy érezhetjük, MINDENRE képesek vagyunk. És ez így is van, csak mindennapi életünkben bezárjuk magunkat szokásrendszerünk falai mögé. A krízis kizökkent.
Érdemes ránézni abból a szempontból is, hogy a helyzet vajon miért történt meg életünkben? Mit tanít? Pl. kiderül, hogy évek óta megcsal a férjem. Valóban nem tudtam, vagy csak nem akartam tudomást venni róla, hogy kapcsolatunk rég megromlott. Miért nem? Legközelebb mi az, amit másképp csinálnék? Félek az egyedül léttől?
Fontos, hogy beszéljünk róla. Ismerősök, barátok, egy pszichológus egy sor új nézőpontot adhat az adott helyzettel kapcsolatban. Azzal, hogy újra és újra megfogalmazzuk, mi is jobban átlátjuk mi is zajlik bennünk, és egyben teret adunk annak, hogy a folyton kavargó gondolataink lecsituljanak.
Fogadjuk el a helyzetet. Azzal, hogy elméleteket gyártok arról, mit tehettem volna másképp, mi lett volna ha, nem változik meg a helyzet, csupán elnyújtjuk szenvedésünket. Persze ezt nem könnyű megtenni, de legyünk tudatosak, és halljuk meg mi zajlik a fejünkben. Dolgozzunk ki stratégiákat erre az esetre, meditáljunk, sportoljunk…
Merítsünk erőt életünk korábbi eseményeiből. Ezt meg ezt túléltem, megoldottam, vége lett, most is képes leszek arra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből.
Ne féljünk a változástól!
Sebők Franciska
Tanácsadó szakpszichológus 
A legtöbb ember számára nehezen megérthető az a tény, amikor valaki a saját kezével vet véget az életének. Messziről szemlélve ez nehezen elfogadható, ennek oka, háttere, erkölcsi megítélése régóta foglalkoztatja az emberiséget. Összességében nézve komplex, multikauzális jelenség az öngyilkosság, ahol a végkifejletet egy hosszas folyamat előzi meg, ez azonban a külső szemlélő számára sokszor hozzáférhetetlen, csak utólag rekonstruálható. Mégis mik azok a tényezők, amelyek felhívhatják a figyelmünket arra, hogy a környezetünkben valakivel, vagy saját magunkkal baj van? Ha pedig tudjuk, hogy probléma van, hol kell közbelépni, esetleg professzionális segítséget kérni?
Szomorú vasárnap
Hazai tájakon körülnézve sajnos a pálinka és kolbásztermelés/fogyasztás mellett az öngyilkossági statisztikákban is előkelő helyen szerepelünk. Az 1980-as években a 100.000 főre eső öngyilkossági halálozási arány 44,9 volt, amellyel világszerte a dobogó első helyét szereztük meg. A 2000-es évek első felére szerencsére ez kb. a felére csökkent (26,6), azonban világviszonylatban még ez a szám is magasnak mondható. A magas magyarországi öngyilkossági halálozás okai pontosan ismeretlenek, a szociokulturális tényezőkön kívül jelentős szerepe lehet annak is, hogy hazánk szintén világelső a hangulatzavarok, depresszió vonatkozásában. A társadalmi, gazdasági különbségek egyértelműen nem is hozhatók összefüggésbe az öngyilkossággal, hiszen több fejlett gazdaságú országban (Dánia, Finnország, Ausztria) magasabb az öngyilkossági arány, mint mondjuk Szlovákiában, vagy Bulgáriában.
Egy férfi sosem sír
A nemi különbségeket hangsúlyozó mondatok sok családban elhangzanak, akár kisfiúként, kislányként hallhatjuk ezeket. Az igazi férfi erős, kemény, nem sír, elviszi a hátán a világot is. E sokat hallott kijelentések mentén meglepőnek tűnhet, hogy a befejezett (halállal végződő) öngyilkosságot elkövetők 65-75%-a férfi. Érdemes elgondolkodni azon, milyen okai lehetnek ennek. Azt is fontos megjegyezni azonban, hogy a férfiak nagyobb arányban választanak durvább, drasztikusabb módszereket a nőknél. Ilyen a fegyver, akasztás, magasból leugrás. A nők körében gyakoribb a gyógyszerbevétel, amely szerencsére az előbb említetteknél ritkábban vezet halálhoz.
A nemi különbségeken kívül az öngyilkosságok nagyobb része történik tavasszal, a nap első felében, nőknél a menstruáció előtti időszakban.
Van, aki beszél róla, és van, aki csinálja.
Ha valaki azzal „fenyegetőzik”, hogy öngyilkos lesz, vagy már legalább tíz alkalommal megpróbálta és „nem jött össze” neki, akkor az illető nem is gondolja komolyan. Sokan vélekednek így, nagyon tévesen. Fontos tudnunk, hogy a befejezett öngyilkosságot elkövetők 16-32%-a kísérelt már meg véget vetni önkezével az életének, a környezetében élőkkel pedig a szándékot a befejezett öngyilkosságot elkövetők 20-50%-a közli valamilyen, leggyakrabban indirekt kommunikációs formában. Ez sokszor nem egyértelmű, és csak utólag összerakható, hogy egy ember leadta a jelzést. Ez a jelzés lehet csak néhány mondat a halálról, halálvágy megfogalmazása, de egy levél is akár. Ezt a jelenséget nevezzük „cry for help”-nek.
Nagy vonalakban már szót ejtettünk róla, de tekintsük át vázlatosan, mik azok a tényezők, amik ha fennállnak, hajlamosíthatnak öngyilkosság elkövetésére: ezen belül elsődleges, másodlagos és harmadlagos tényezőket lehet megkülönböztetni.
Elsődleges faktorok
Másodlagos faktorok
Harmadlagos faktorok
A környezet nyilvánvalóan az elsődleges és másodlagos rizikófaktorok felismerésében, a velük való megküzdésben tud lehetőségeihez mérten segíteni. Amennyiben a „cry for help” jelzést nem követi odafordulás, figyelem és segítség, a potenciális áldozat tovább sodródik egy súlyos, öngyilkosságot megelőző állapot felé, amelyet három fő komponens jellemez:
Egyéni szociális probléma
Összetett morális kérdés az, hogy meddig magánügy valakinek a saját élete feletti döntés. Megkerülhetetlen az eutanázia jelensége, azaz ha az aktív eutanáziához bizonyos országokban valakinek joga van (hozzáteszem rendkívül kevés országban engedélyezett ez jelenleg), öngyilkos miért nem lehet valaki „szabadon”. Fontos tudni, hogy ahol az aktív eutanázia valamilyen formája engedélyezett, ott is pszichiáterekből, jogászokból álló bizottság előtt több alkalommal kell meghozni és írásban rögzíteni a döntést, ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy az adott személy jogi értelemben cselekvőképes állapotban legyen: azaz képes legyen dönteni, cselekedete súlyát felmérni, következményeivel tisztában lenni. Ez az állapot az öngyilkosságot elkövető embereknél nem adott. Az öngyilkossági cselekedetet megelőző, fent leírt tudatszűkült térben a potenciális áldozat nem tudja józanul felmérni, mit is tesz valójában. Ha a környezete rálátással bír erre, nem szerencsés a felelősséget a magánügy szóval elhárítani, az öngyilkosság nem lehet magánügy. Fontos ilyenkor professzionális segítséget nyújtó személy felkutatása, a veszélyeztetett személy ide irányítása.
Jobb félni, mint megijedni.
Vegyük sorra azokat a segítségnyújtó lehetőségeket, amik rendelkezésünkre állnak, amennyiben öngyilkossági veszélyt észlelünk:
Mindenki segítségét igénybe lehet venni, egy dolgot nem szabad, ha úgy érzékeljük, hogy az adott egyén veszélyben van: egyedül hagyni valakit, elbagatellizálni a dolgot, nem kérni segítséget.
Érdekes módon a pszichés problémák jelenlétekor kikerülhetetlen a szégyen érzete. Sokszor az, aki krízisbe kerül, titkolja ezt a környezet előtt, fél megosztani, nem akar „kellemetlenséget” okozni. Fél bevallani talán saját magának is, hogy gond van. Fontos üzenet az: merjünk segítséget kérni és merjünk segítséget adni! Ha ez megtörténik, sok értelmetlen halál elkerülhetővé válik.
dr. Angyalosi Anna
www.empatika.net
https://www.facebook.com/empatikapszichologiaitanacsadas
https://www.facebook.com/events/1571960356420018/
„Hová szaladsz, értsd meg már,
A vihar elől miért futnál?”
Miért rohannánk el a vihar elől, ha van esernyőnk, esőkabátunk és különben is a vihar felfrissíti a levegőt…
A mai elcsépelten használt „felgyorsuló világ” kifejezés érvényes a párkapcsolatokra is. Hajlamosak vagyunk a gyorsan és azonnal érzést a saját magánéletünkbe is beépíteni. Ha elromlik valami,kidobjuk, mert megszerelése adott esetben időt és energiát igényel, míg annak egy újjal való pótlása jóval egyszerűbb folyamat. Ha éhesek vagyunk, irány a gyorsétterem. Fogyni szeretnénk? Irány a leggyorsabb, leghatékonyabb és legkisebb munkát igénylő módszer. Valahogy a párkapcsolatainkkal is így vagyunk, probléma jelentkezik? Irány a következő…
Instant és egyben intim kapcsolatok azonban nincsenek. Ahogy a zsírégetés is nehézségekkel jár, és nem mindig mosolyra derítő , mint inkább fogszorító elfoglaltság ( viszont az eredmény garantált ) a párkapcsolati konfliktusok megoldása is munkás és sokszor fárasztó dolog. Két ember szükséges hozzá, illetve az ő kitartásuk, a döntésük, hogy együtt megoldják! Közhelyesen hangzik, mégis így van: minden kapcsolatban lesznek, vannak hullámok, mélyebbek-sekélyebbek, ( fontos hangsúlyozni, hogy ez teljesen természetes! )
A párkapcsolatnak igenis léteznek kikerülhetetlen szakaszai, lépései, amiket ha tartós és intim együttlétre vágyunk szükséges közösen megélni. A párkapcsolat szakaszokra bomlik, amit nem lehet élesen elhatárolni egymástól, de mivel a kapcsolat folyamatosan változik és él, a szakaszok megélése elkerülhetetlen.
Nézzük most meg ezeket a szakaszokat.
Az első a szimbiózis szakasza a párkapcsolatban. Ez a mindannyiunk által vágyott szakasz, a rózsaszín felhő szakasza. Ez az időszak a nagybetűs MI szakasza. A “nem tudok nélküled élni” érzések és a “minden percben hiányzik” mondatok jellemzik. Megszűnik a külvilág, a hasonlóságok erősödnek fel, a különbségek ( ha egyáltalán észrevesszük J ) csak még vonzóbbá teszik párunkat. Gyakoriak az ölelések, az odabújásuk, hatalmas az igény a testi kapcsolatra, beleértve a szexualitást is. Minden percben tudni akarunk a másikról, ha nem ír azonnal, már elszomorodunk.
Két elakadás lehet ebben a szakaszban: az egyik a szimbiózisban maradás, összeolvadás veszélye, a másik a sokak által már legalább egyszer megélt “se veled-se nélküled” viszony kialakulása, ami óriási energiát igényel mindkét fél részéről és hosszútávon felemészti a párt.
A következő szakasz a leválás vagy differenciálódás szakasza, ahol kezdenek kijönni a különbségek, megkezdődik a másik fél reális értékelése. Jó esetben a másik fél elfogadásával végződik, azonban sok párnál elakadás jelentkezik ebben a fázisban. Jellemző, hogy elfogadás helyett a pár megreked egymás megváltoztatásában és kitartóan harcolnak azért, hogy a másik fél a saját elképzelésünkre formálódjon.
A gyakorlás szakaszába érve a párban felerősödik a kapcsolatból való kitekintés. A saját magunk megmutatása, megmérettetése a világban. Fontos lesz újra a külvilágtól kapott visszajelzés. Ebbe a szakaszba a tartósan együtt élő párok jutnak el. Igény támad a függetlenségre, csökken a megértés és a figyelem a partner iránt. „Újra Önmagam akarok lenni!” felkiáltás jellemzi. A legtöbb párkapcsolati probléma ezt a szakaszt jellemzi, sokan ebben az időszakban fordulnak szakemberhez.
Az utolsó szakasz az újraközeledés, amit a meghittség és összetartozás jellemez.Már nem akarják egymást megváltoztatni, elfogadják társukat olyannak, amilyen. Nincsenek játszmák, biztonság és elfogadás a domináló a kapcsolatban.
Minden szakaszban tapasztalható gyakori jelenség, hogy amint egy kisebb probléma adódik, megszakad a kapcsolat, majd jön egy következő, ahol aztán kísértetiesen ugyanaz történik. Érdemes elgondolkodnunk, mi az ami ismétlődik kapcsolatainkban, mik azok a konfliktusok, amik esetleg minden kapcsolatunkban jelen voltak?
A kapcsolatunkat nem lenne szabad „eldobni”, mert lemerült benne az elem, vagy mert letörött a széle. Nehézségek, megoldásra váró helyzetek mindig akadnak. Mindkét fél akaratára és kitartására szükség van a szituációk megoldásában. Elmélyíteni és erősíteni a kapcsolatot csak úgy lehet, ha teszünk érte.
Itt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem minden kapcsolat menthető. Bizony néha vannak menthetetlen kapcsolatok, ahol bármennyire is szeretnénk, ha újra jelen lenne az életünkben a romantika, az intimitás az egyik vagy másik fél nem tud, vagy nem akar már változni. A párterápia célja a békés külön válás is lehet.
A párkapcsolat dinamikája hasonlít a kisgyermek és anyja viszonyának fejlődésére; olyannyira, hogy egy jó kapcsolat gyógyító hatással lehet a gyermekkori lelki sérülésekre is.
A jól működő kapcsolat ismérvei közt szerepelnek a következők
- megtartom a magam és a másik határait, amit tiszteletben tartok
- vállalom a kapcsolattal együtt járó sebezhetőséget és kockázatot
- az intim kapcsolatban együtt van jelen a személyesség, a szenvedély
- a testi kapcsolat a meghittséggel együtt fejlődik
- merünk önmagunk lenni a kapcsolatban, természetesen viselkedünk
Egy párkapcsolat – nem egy statikus állapot, folyamatosan fejlődik, ahogy (jó esetben) a benne lévők is fejlődnek.
Ha elakadtunk, ha egyedül már nem megy és mégsem szeretnénk feladni, érdemes szakember segítségét kérni
Kurán Zsuzsa
Ahány kapcsolat, annyiféle szokás és értékrend. Minden kapcsolatnak saját története van. Az, ami nálunk működik, nem biztos, hogy másnál is megfelelő.
Mégis van egy határ, amit ha partnerünk átlép, az már nem az egyenrangú kapcsolatra jellemző, hanem bántalmazásnak minősül.
Pontosan mi is az a bántalmazás?
A nők elleni erőszak az ENSZ meghatározása szerint:
"A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.
Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, [...] a házasságon belüli nemi erőszakot [...]"
Tehát, ha kiabálnak, megütnek, bezárnak, anyagilag kisemmiznek egy kapcsolaton belül, az is bántalmazás. Ugye hallottunk már hasonlóakat környezetünkben: - “ hogy jajj egy pofon belefér…megütött, de tudom, hogy szeret…..nálunk csak a párom nyúl a pénzhez, de hát ez a férfi dolga”
Jó, ha tudjuk, hogy egy pofon is bántalmazás és a szeretetnek egyáltalán nem a jele a fizikális vagy verbális agresszió.
Vegyük most végig milyen fajtái lehetnek a bántalmazásnak:
Szóbeli (verbális) erőszak
A nő lekicsinylése, sértegetése, gúnyolódás, nevetségessé tevés (például a nő külseje, vallása vagy faji hovatartozása miatt), bántalmazással, veréssel való fenyegetés, gyerekek elvételével, öngyilkossággal való fenyegetés.
“ csak ennyit keresel? “ “hogy nézel ki? “
“ már megint ezt a béna ruhát vetted fel? “
“ ha nem csinálod ezt vagy azt, kapsz egyet”
“ elviszem a gyereket, ha nem csinálod, amit mondok”
“ ha elhagysz, megölöm magam “
Lelki erőszak
Alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása. Ide tartozik, ha valakit a barátaitól családjától vagy kedvenc hobbijától tilt el a párja. Gyakorlatilag módszeresen elzárja őt a külvilágtól, a kapcsolataitól. Postaláda kulcsának elvétele, email fiókok ellenőrzése.
“ ne menj el vele találkozni, inkább maradj velem”
“ már megint nézett az a férfi, biztos kihívóan vagy felöltözve “
Állandó féltékenykedés, a konfliktusokat és problémákat nemhogy nem akarja megoldani a partner, egyáltalán nem beszéli meg párjával, sőt kizárólag párját hibáztatja mindenért.
“ hisztizel már megint, ez is a te hibád”
“ kiprovokálod, hogy megüsselek”
Testi (fizikai) erőszak
Ide tartozik minden erőszakos fizikai kontaktus, ami a másik félnek fájdalmat okoz.
Lökdösés, pofozás, fojtogatás, haj húzása/kitépése, ököllel/eszközzel való ütés, rugdosás, harapás, rázás, égetés, fegyverrel (késsel, lőfegyverrel, nehéz tárgyakkal) való fenyegetés vagy bántás, alapvető testi igények és szükségletek megtagadása (éheztetés, szomjaztatás, alvásmegvonás, ürítkezés kontrollálása), bezárás, kizárás, megkötözés és mozgásszabadság korlátozása
Szexuális erőszak
Nem kívánt szexuális tevékenységre való kényszerítés, nemi erőszak, szexszel való fájdalomokozás vagy megalázás, tárggyal való nemi erőszak, intim testrészeik bántalmazása, másokkal való közösülés/prostitúció kényszerítése, reproduktív jogok korlátozása: fogamzásgátlás akadályozása vagy kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés
Gazdasági erőszak
Anyagi függésben tartás, munkáról való lebeszélés vagy eltiltás, nő fizetésének elvétele, mindennapi kiadások megkérdőjelezése és fillérre való elszámoltatása, közös néven levő céggel (Bt., Kft.) való sakkban tartás/zsarolás
“ ne menj dolgozni, maradj csak itthon, élj a gyerekeknek”
“ majd én kezelem a pénzügyeid, neked ezzel sem kell foglalkoznod”
Ha valakihez az eddigi felsorolt módokon viszonyul a társa, érdemes elgondolkodni, hogy a kapcsolat valóban kiegyensúlyozott-e, a saját igényeit képes-e érvényesíteni, van-e kölcsönös meghallgatása a másiknak.
Ellenpontként röviden tekintsük át, milyen is egy jól működő, erőszakmentes kapcsolat.
• A problémákat meg lehet beszélni, és a közös megbeszélés változást és eredményeket hoz.
• A kapcsolatban van mód az erőszakmentes kommunikáció használatára.
• Mindketten ugyanannyi energiát fektetünk a problémák megoldásába.
• Szabadon kifejezhetem az érzéseimet, igényeimet
• A sikereimre partnerem boldogan és támogatóan reagál, motivál a munkámban.
• Mindkettőnknek lehetősége van a változásra és a fejlődésre.
• A partnerem ösztönzi, hogy egyre több legyek és fejlődjek. Úgy érzem, az életem egyre teljesebb.
• Egyre erősebbnek érzem magam, biztonságban érzem magam a kapcsolatban
• A partnerem elenged, ha szakítani akarok, lehetőségem van nemet is mondani
Amennyiben a fentiek alapján felmerül bennünk, hogy a kapcsolatunk nem jól működő, vagy az erőszak jeleit fedezzük fel, érdemes felkeresni a NANE-t, illetve a PATENT Egyesületet.
Mindenkinek joga van egy partnerkapcsolatban a biztonsághoz és senki nem érdemli meg, hogy bántalmazzák.
Ha sajnálatos módon ez mégis bekövetkezett, érdemes szakember segítségét kérni, hiszen ki lehet egy bántalmazó kapcsolatból is lépni megfelelő segítséggel.
Kurán Zsuzsa
Sokan sokszor és sokféleképpen próbálnak megszabadulni problémáiktól, távolodni konfliktusaiktól, menekülni életük útvesztőiből. Mégis milyen erők, pszichés mechanizmusok azok, melyek vissza-vissza húznak minket? Miért olyan nehéz a már nem működő megoldásmódjainkat, rossz énképünket magunk mögött hagyni?
Sokan az áldozat szerepbe menekülnek, ahol más a hibás. Apám, anyám, a főnököm, a rendszer, ami nem hagy engem érvényesülni. Ez persze nem tudatos, nagyon nehéz meglátni, ha ezt csináljuk magunkkal, az életünkkel. Ennek mély hátterében azt gondolom leginkább az önismeret hiánya, és az önbizalom hiány áll. Ha neki sem állok, nem ronthatom el, hibáztathatom a külvilágot egész életemben, hiszen ÉN így nem vallok kudarcot. Ha ezen változtatni szeretnék, az bizony meló, kőkemény meló, aminek első pontja, hogy rájöjjek ki is vagyok, és mit is szeretnék? Könnyen lehet, hogy ezektől a kérdésektől felborul az ember élete, hiszen megkérdőjeleződhet egy sor, addig fontosnak tartott cél, érték. És ez bizony félelmetes. Lebontani a mintákat, amiket kaptam, átgondolni a szüleim, a társadalom értékeit, és megtalálni saját magamat nem egyszerű. Benne van az is, hogy meglátom saját magam árny oldalát is. Mindig mindenki utálatos velem. És én? Vagy attól félek, hogy nem fogadnak el, hogy kinéznek. Én hogy viszonyulok az emberekhez, milyen kritikákat fogalmazok meg velük szemben?
Mások már tudatosabbak, esetleg voltak családállításon, terápiába járnak, de így se megy, mert még mindig nagyon nehéz elengedni a régi biztonságot. Érdemes áthelyezni a biztonságot az addigi alappillérekről befelé, magam felé. pl. Nem vagyok tökéletes, lehet, hogy hibázni fogok, de már annyi nehéz helyzetet megoldottam, ezzel is meg fogok valahogy. Nagyon fontos némi önbizalom. Nem kell szuperhősnek lenni, lehet félni, érezhetünk egy sor szorongató érzést, de akarjak változtatni!
Sokat segíthet még ilyenkor, ha elkezdjük kitalálni „új” énünket. Vajon milyen lehet úgy felkelni, hogy már nem utálom az apámat, vagy kevésbé foglalkozom az emberek véleményével, vagy el kezdem felhúzni határaimat. Mosolygok? Több az energiám?...Milyen az az ÉN akivé válni szeretnék, hogy szeretném élni az életemet? Persze mindenki más, ez sem egy univerzális módszer, de veszteni valónk nincs. (hacsak nem más a hibás, vagy ez úgyse fog nekem segíteni) A fránya egónk nehezen ereszti a régit, hiszen évtizedek óta úgy gondol magára, mint pl. egy vesztesre. Ez egy negatív szoftver a fejünkben, és ahhoz, hogy változtatni tudjunk rajta, energiát kell bele tenni naponta, vagy hetente, ki-ki a saját munkatempójában, de ez a program magától nem fog átíródni, nekem kell tenni érte.
Nehéz, és félelmetes változtatni, de a biztonságos boldogtalanságnál mindenképpen kalandosabb, élettel telibb!
Sebők Franciska
Az autoimmun betegségek pszichológiai háttere
Az autoimmun betegségeknek több mint 80 fajtája ismert jelenleg, és számuk folyamatosan bővül.
Az orvostudomány a sötétben tapogatózik, az okokat nem ismerik, leginkább tüneti kezelést adnak, hogy a beteg együtt tudjon élni fájdalmával. Vajon tényleg az a legjobb út, ha mindig mindent
elnyomunk? Tablettát veszünk be, jól eltereljük a figyelmünket?
Véleményem szerint a fájdalom igenis teret és időt követel tőlünk életünkben, nem véletlenül jelenik meg.
Beszéljünk akár fizikai, akár lelki fájdalomról, a ma embere a gonosz művének, természetellenesnek tekinti azt, amit minél gyorsabban el kell űzni. Egyre több olyan véleményt is
lehet azonban olvasni, melyek a fájdalomra, a szenvedésre, mint valamiféle átalakulási folyamatra tekintenek, és egyben az értelmét, üzenetét keresik annak. A tradicionális ősi kultúrák számára a betegség, a szenvedés a test veleszületett bölcsességének megnyilvánulásai, mely által létünk értelmét találhatjuk meg. Mindemellett tisztító folyamatot is látnak benne, mely során a rossz beidegződésektől megszabadulhatunk, teret adhatunk valami újnak, mely megérkezett életünkbe.
Természetesen mikor benne van valaki épp egy betegségben, nem könnyű így látni a dolgokat. Nem is kell mindenkinek így vélekednie, csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy a fájdalomban, a nagy változásokban óriási a növekedési potenciál.
Testi problémáink lelki gondjainkról, meg nem oldott feladataikról árulkodnak. Érdemes elgondolkozni mi állhat a háttérben, gyógyulás elengedhetetlen része, hogy változtassunk élethelyzetünkön, magunkon.
Az autoimmun betegségekkel kapcsolatban orvosi oldalakon a következő kifejezésekkel találkoztam, mikor a kiváltó okokról írtak: elképzelhető, valószínűsíthető. Nem tudják miért alakul ki. Egy dolog látszik világosan a statisztikákból, hogy a nők 8-szor gyakrabban szenvednek tőle.
A betegség lényege, hogy a test maga ellen fordul. Nagyon szimbolikusan jelenik meg fizikai szinten, mi is történik egy autoimmun beteg lelkében. Nem a maguk életét élik. Elfogadtak szabályokat, kereteket, amit egy jó anya, jó feleség... szerepkör megkövetel tőlük, de fuldokolnak.
Napi szinten nyomják el vágyaikat, valódi érzéseiket, és sokszor még csak tisztában sincsenek ezzel. Egy terápiás folyamatban ilyenkor lényeges, hogy a beteg elinduljon önismereti útján, ismerje fel, engedje be érzéseit lelkébe, még akkor is, ha azok nem illendőek, vagy nehezen felvállalhatóak. Bármilyen furcsának is tűnhet sokszor nagyon nehéz a maszkok mögé érezni magukat. Ennek mélyén gyakran egy olyan hitrendszer áll, ami szerint „csak akkor vagyok jó, és elfogadható, ha úgy cselekszem, ha olyan vagyok, ahogy elvárják tőlem”.Ezek az önmagukat elfojtó alaphiedelmek azok, melyek életük minden részét átszövik, ezeket fel kell ismerni. Mindezek persze általánosítások, mindenkinél eltérő hátér állhat a betegség mögött, de látni kell, hogy belső munka nélkül nincs gyógyulás sem.
Egy nehéz élethelyzet kitágíthatja a látóhatárokat, addig fel nem tett, vagy kikerült kérdések merülhetnek fel. Ez rendkívül megterhelő és érzékeny időszak lehet, sok-sok türelmet igényel mind az átélő, mind az őt körülvevő barátok, családtagok részéről. Az értelem keresés, a miértek megtalálásának nyugalma sokáig egyszerre van jelen a fájdalommal, a veszteséggel, idővel azonban általában kitisztulnak a dolgok.
Sok ember képes rá, hogy egy új, empatikusabb, még jobban működő, megerősödött én-képpel jöjjön ki ezekből a helyzetekből. Kellő türelemmel, tudatossággal mindenki képes rá!
Sebők Franciska
Mostani írásomban igyekszem körbejárni a pszichológus képzés állomásait szépen sorban... Mert ha a boltban időt szánunk arra, melyik tejet vesszük meg és csak hosszas tanulmányozás után választjuk ki álmaink autóját, akkor érdemes időt szánni arra is, kihez fordulunk kérdéseinkkel, nehézségeinkkel.
Ezen írásban kizárólag a szakmai képzésekről írok, hangsúlyozom, hogy a "jó" pszichológus ismérve emellett számtalan készséget és képességet ölel fel!
Első körben azonban érdemes informálódnunk választott pszichológusunk szakmai képzettségéről, szakmai hátteréről, munkatapasztalatairól.
Akkor kezdjünk neki a - néha még nekünk, pszichológusoknak is - nehezen átlátható képzési rendszer boncolgatásának!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy érettségi, ami után sikeres felvételivel az öt éves egyetemi pszichológus képzésen találjuk magunkat. Ez ma már már 3+2-es bontásban történik és a három év elvégzése egy viselkedéselemző képesítés megszerzésével jár. Az öt éves képzés végén leszünk okleveles pszichológusok.
Eddig egészen érthető és egyszerű. Na de jönnek a bonyodalmak! :)
Okleveles pszichológusi minősítéssel lehetőségünk van, hogy különböző szakképzésen vegyünk részt (felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, munka és szervezetpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, sport szakpszichológus). Ezen tanulmányok elvégzése után szakpszichológussá válunk.
A szakképzések elvégzése "melegen ajánlott", mert az adott szakképzés arra a problémakörre vonatkozó szakmai tudást adja meg, mást tud egy munka, egy pedagógiai és egy klinikai szakpszichológus, éppen úgy, ahogy nőgyógyászati problémával sem megyünk fogorvoshoz.
Emellett vannak a módszertani képzések (pár- és családterápia, hipnoterápia, autogén tréning, pszichodráma stb.), melyek ahhoz segítenek, hogy a szakképzésben megtanult elmélet segítségével felismert és körvonalazott problémát milyen szemléletben és konkrét technikával kezeljük. Hogy ki, milyen módszert tanul, az személyiség és szakmai elhivatottság kérdése, és az egyes technikák alkalmazása a klienstől is függ. Nem mindenki pszichodrámázik vagy relaxál szívesen, és nyilván a probléma jellege is meghatározza valamelyest az alkalmazott módszert. Ezen képzések bizonyos szakaszában már alkalmazhatjuk a tanult módszert egy nálunk tapasztaltabb kollegánk "háttértámogatásával".
Ez mind-mind több év, ráadásul meglehetősen költségesek is, viszont nélkülözhetetlenek a kompetenciák fejlesztéséhez.
Előfordul, hogy képzések megléte nélkül is dolgoznak ezen módszerekkel, mondván "ezt könyvből is meg lehet tanulni ". Való igaz, a képzéseken is könyvből tanulunk, kiegészítve belső jegyzetekkel, viszont az órán elhangzottak, a gyakorlati órán átéltek nem szerepelnek a könyvekben. Több kis létszámú csoportos órán veszünk részt, ahol még hatékonyabban tudjuk elsajátítani a szakma csínját-bínját, amit a vizsgák során megkövetelnek tőlünk. Ezek a képzések azért is hasznosak, mert így aktív részesei vagyunk szakmai közösségeknek, benne vagyunk a "szakmai vérkeringés"-ben. Kapcsolatok, barátságok születnek: rengeteg információ elhangzik a résztvevő kollégák között, új ötletek kelnek életre, viták indulnak el és különben is "az egész több, mint a részek összessége".
Hogy nehezítsük a képet: a klinikai szakpszichológusi minősítés jogosultságot ad arra, hogy pszichoterapeuta képzésre járjunk. Magyarországon pszichoterapeuta kizárólag csak az a szakorvos vagy klinikai pszichológus lehet, aki sikeresen letette a pszichoterapeuta szakvizsgát.
Tehát minden pszichoterapeuta pszichológus (vagy orvos), de nem minden pszichológus pszichoterapeuta.
Ezen képzések elvégzése mondhatni kötelező, hiszen bizonyos minősítések megléte után leszünk jogosultak szakmánk önálló végzésére.
A pszichológus képződése meglehetősen időigényes, mondani szokták, hogy "jó pap is holtig tanul"... valahogy így van ez a mi szakmánkkal is.
Érdemes tehát megnézni választottunk honlapján képzettségeit, bemutatkozását, szakmai tapasztalatait, hogy kellőképpen informálódjunk és dönteni tudjuk kit is választunk, hisz a friss tej és ropogós kenyér mellé, felkészült pszichológus dukál :)
Kurán Zsuzsa