Sokan sokszor és sokféleképpen próbálnak megszabadulni problémáiktól, távolodni konfliktusaiktól, menekülni életük útvesztőiből. Mégis milyen erők, pszichés mechanizmusok azok, melyek vissza-vissza húznak minket? Miért olyan nehéz a már nem működő megoldásmódjainkat, rossz énképünket magunk mögött hagyni?

 Sokan az áldozat szerepbe menekülnek, ahol más a hibás. Apám, anyám, a főnököm, a rendszer, ami nem hagy engem érvényesülni. Ez persze nem tudatos, nagyon nehéz meglátni, ha ezt csináljuk magunkkal, az életünkkel. Ennek mély hátterében azt gondolom leginkább az önismeret hiánya, és az önbizalom hiány áll. Ha neki sem állok, nem ronthatom el, hibáztathatom a külvilágot egész életemben, hiszen ÉN így nem vallok kudarcot. Ha ezen változtatni szeretnék, az bizony meló, kőkemény meló, aminek első pontja, hogy rájöjjek ki is vagyok, és mit is szeretnék? Könnyen lehet, hogy ezektől a kérdésektől felborul az ember élete, hiszen megkérdőjeleződhet egy sor, addig fontosnak tartott cél, érték. És ez bizony félelmetes. Lebontani a mintákat, amiket kaptam, átgondolni a szüleim, a társadalom értékeit, és megtalálni saját magamat nem egyszerű. Benne van az is, hogy meglátom saját magam árny oldalát is. Mindig mindenki utálatos velem. És én? Vagy attól félek, hogy nem fogadnak el, hogy kinéznek. Én hogy viszonyulok az emberekhez, milyen kritikákat fogalmazok meg velük szemben?

Mások már tudatosabbak, esetleg voltak családállításon, terápiába járnak, de így se megy, mert még mindig nagyon nehéz elengedni a régi biztonságot. Érdemes áthelyezni a biztonságot az addigi alappillérekről befelé, magam felé. pl. Nem vagyok tökéletes, lehet, hogy hibázni fogok, de már annyi nehéz helyzetet megoldottam, ezzel is meg fogok valahogy. Nagyon fontos némi önbizalom. Nem kell szuperhősnek lenni, lehet félni, érezhetünk egy sor szorongató érzést, de akarjak változtatni!

Sokat segíthet még ilyenkor, ha elkezdjük kitalálni „új” énünket. Vajon milyen lehet úgy felkelni, hogy már nem utálom az apámat, vagy kevésbé foglalkozom az emberek véleményével, vagy el kezdem felhúzni határaimat. Mosolygok? Több az energiám?...Milyen az az ÉN akivé válni szeretnék, hogy szeretném élni az életemet? Persze mindenki más, ez sem egy univerzális módszer, de veszteni valónk nincs. (hacsak nem más a hibás, vagy ez úgyse fog nekem segíteni) A fránya egónk nehezen ereszti a régit, hiszen évtizedek óta úgy gondol magára, mint pl. egy vesztesre. Ez egy negatív szoftver a fejünkben, és ahhoz, hogy változtatni tudjunk rajta, energiát kell bele tenni naponta, vagy hetente, ki-ki a saját munkatempójában, de ez a program magától nem fog átíródni, nekem kell tenni érte.

Nehéz, és félelmetes változtatni, de a biztonságos boldogtalanságnál mindenképpen kalandosabb, élettel telibb!

Sebők Franciska