Az empatika pszichológusainak írásai.

Empatika

Biztonságot nyújtó boldogtalanság

2015. április 05. - empatika

Sokan sokszor és sokféleképpen próbálnak megszabadulni problémáiktól, távolodni konfliktusaiktól, menekülni életük útvesztőiből. Mégis milyen erők, pszichés mechanizmusok azok, melyek vissza-vissza húznak minket? Miért olyan nehéz a már nem működő megoldásmódjainkat, rossz énképünket magunk mögött hagyni?

 Sokan az áldozat szerepbe menekülnek, ahol más a hibás. Apám, anyám, a főnököm, a rendszer, ami nem hagy engem érvényesülni. Ez persze nem tudatos, nagyon nehéz meglátni, ha ezt csináljuk magunkkal, az életünkkel. Ennek mély hátterében azt gondolom leginkább az önismeret hiánya, és az önbizalom hiány áll. Ha neki sem állok, nem ronthatom el, hibáztathatom a külvilágot egész életemben, hiszen ÉN így nem vallok kudarcot. Ha ezen változtatni szeretnék, az bizony meló, kőkemény meló, aminek első pontja, hogy rájöjjek ki is vagyok, és mit is szeretnék? Könnyen lehet, hogy ezektől a kérdésektől felborul az ember élete, hiszen megkérdőjeleződhet egy sor, addig fontosnak tartott cél, érték. És ez bizony félelmetes. Lebontani a mintákat, amiket kaptam, átgondolni a szüleim, a társadalom értékeit, és megtalálni saját magamat nem egyszerű. Benne van az is, hogy meglátom saját magam árny oldalát is. Mindig mindenki utálatos velem. És én? Vagy attól félek, hogy nem fogadnak el, hogy kinéznek. Én hogy viszonyulok az emberekhez, milyen kritikákat fogalmazok meg velük szemben?

Mások már tudatosabbak, esetleg voltak családállításon, terápiába járnak, de így se megy, mert még mindig nagyon nehéz elengedni a régi biztonságot. Érdemes áthelyezni a biztonságot az addigi alappillérekről befelé, magam felé. pl. Nem vagyok tökéletes, lehet, hogy hibázni fogok, de már annyi nehéz helyzetet megoldottam, ezzel is meg fogok valahogy. Nagyon fontos némi önbizalom. Nem kell szuperhősnek lenni, lehet félni, érezhetünk egy sor szorongató érzést, de akarjak változtatni!

Sokat segíthet még ilyenkor, ha elkezdjük kitalálni „új” énünket. Vajon milyen lehet úgy felkelni, hogy már nem utálom az apámat, vagy kevésbé foglalkozom az emberek véleményével, vagy el kezdem felhúzni határaimat. Mosolygok? Több az energiám?...Milyen az az ÉN akivé válni szeretnék, hogy szeretném élni az életemet? Persze mindenki más, ez sem egy univerzális módszer, de veszteni valónk nincs. (hacsak nem más a hibás, vagy ez úgyse fog nekem segíteni) A fránya egónk nehezen ereszti a régit, hiszen évtizedek óta úgy gondol magára, mint pl. egy vesztesre. Ez egy negatív szoftver a fejünkben, és ahhoz, hogy változtatni tudjunk rajta, energiát kell bele tenni naponta, vagy hetente, ki-ki a saját munkatempójában, de ez a program magától nem fog átíródni, nekem kell tenni érte.

Nehéz, és félelmetes változtatni, de a biztonságos boldogtalanságnál mindenképpen kalandosabb, élettel telibb!

 

Sebők Franciska

 

 

Az autoimmun betegségek pszichológiai háttere

Az autoimmun betegségek pszichológiai háttere

Az autoimmun betegségeknek több mint 80 fajtája ismert jelenleg, és számuk folyamatosan bővül. 
Az orvostudomány a sötétben tapogatózik, az okokat nem ismerik, leginkább tüneti kezelést adnak, hogy a beteg együtt tudjon élni fájdalmával. Vajon tényleg az a legjobb út, ha mindig mindent 
elnyomunk? Tablettát veszünk be, jól eltereljük a figyelmünket? 

Véleményem szerint a fájdalom igenis teret és időt követel tőlünk életünkben, nem véletlenül jelenik meg. 

Beszéljünk akár fizikai, akár lelki fájdalomról, a ma embere a gonosz művének, természetellenesnek tekinti azt, amit minél gyorsabban el kell űzni. Egyre több olyan véleményt is 

lehet azonban olvasni, melyek a fájdalomra, a szenvedésre, mint valamiféle átalakulási folyamatra tekintenek, és egyben az értelmét, üzenetét keresik annak. A tradicionális ősi kultúrák számára a betegség, a szenvedés a test veleszületett bölcsességének megnyilvánulásai, mely által létünk értelmét találhatjuk meg. Mindemellett tisztító folyamatot is látnak benne, mely során a rossz beidegződésektől megszabadulhatunk, teret adhatunk valami újnak, mely megérkezett életünkbe. 

Természetesen mikor benne van valaki épp egy betegségben, nem könnyű így látni a dolgokat. Nem is kell mindenkinek így vélekednie, csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy a fájdalomban, a nagy változásokban óriási a növekedési potenciál.

Testi problémáink lelki gondjainkról, meg nem oldott feladataikról árulkodnak. Érdemes elgondolkozni mi állhat a háttérben, gyógyulás elengedhetetlen része, hogy változtassunk élethelyzetünkön, magunkon. 

Az autoimmun betegségekkel kapcsolatban orvosi oldalakon a következő kifejezésekkel találkoztam, mikor a kiváltó okokról írtak: elképzelhető, valószínűsíthető. Nem tudják miért alakul ki. Egy dolog látszik világosan a statisztikákból, hogy a nők 8-szor gyakrabban szenvednek tőle.
A betegség lényege, hogy a test maga ellen fordul. Nagyon szimbolikusan jelenik meg fizikai szinten, mi is történik egy autoimmun beteg lelkében. Nem a maguk életét élik. Elfogadtak szabályokat, kereteket, amit egy jó anya, jó feleség... szerepkör megkövetel tőlük, de fuldokolnak. 


Napi szinten nyomják el vágyaikat, valódi érzéseiket, és sokszor még csak tisztában sincsenek ezzel. Egy terápiás folyamatban ilyenkor lényeges, hogy a beteg elinduljon önismereti útján, ismerje fel, engedje be érzéseit lelkébe, még akkor is, ha azok nem illendőek, vagy nehezen felvállalhatóak. Bármilyen furcsának is tűnhet sokszor nagyon nehéz a maszkok mögé érezni magukat. Ennek mélyén gyakran egy olyan hitrendszer áll, ami szerint „csak akkor vagyok jó, és elfogadható, ha úgy cselekszem, ha olyan vagyok, ahogy elvárják tőlem”.
Ezek az önmagukat elfojtó alaphiedelmek azok, melyek életük minden részét átszövik, ezeket fel kell ismerni. Mindezek persze általánosítások, mindenkinél eltérő hátér állhat a betegség mögött, de látni kell, hogy belső munka nélkül nincs gyógyulás sem.

Egy nehéz élethelyzet kitágíthatja a látóhatárokat, addig fel nem tett, vagy kikerült kérdések merülhetnek fel. Ez rendkívül megterhelő és érzékeny időszak lehet, sok-sok türelmet igényel mind az átélő, mind az őt körülvevő barátok, családtagok részéről. Az értelem keresés, a miértek megtalálásának nyugalma sokáig egyszerre van jelen a fájdalommal, a veszteséggel, idővel azonban általában kitisztulnak a dolgok.

Sok ember képes rá, hogy egy új, empatikusabb, még jobban működő, megerősödött én-képpel jöjjön ki ezekből a helyzetekből. Kellő türelemmel, tudatossággal mindenki képes rá!

Sebők Franciska

 

 

Hogy leszünk pszichológusok és szakpszichológusok?

Mostani írásomban igyekszem körbejárni a pszichológus képzés állomásait szépen sorban... Mert ha a boltban időt szánunk arra, melyik tejet vesszük meg és csak hosszas tanulmányozás után választjuk ki álmaink autóját, akkor érdemes időt szánni arra is, kihez fordulunk kérdéseinkkel, nehézségeinkkel.

Ezen írásban kizárólag a szakmai képzésekről írok, hangsúlyozom, hogy a "jó" pszichológus ismérve emellett számtalan készséget és képességet ölel fel! 


Első körben azonban érdemes informálódnunk választott pszichológusunk szakmai képzettségéről, szakmai hátteréről, munkatapasztalatairól.

Akkor kezdjünk neki a - néha még nekünk, pszichológusoknak is - nehezen átlátható képzési rendszer boncolgatásának!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy érettségi, ami után sikeres felvételivel az öt éves egyetemi pszichológus képzésen találjuk magunkat. Ez ma már már 3+2-es bontásban történik és a három év elvégzése egy viselkedéselemző képesítés megszerzésével jár. Az öt éves képzés végén leszünk okleveles pszichológusok. 

Eddig egészen érthető és egyszerű. Na de jönnek a bonyodalmak! :) 


Okleveles pszichológusi minősítéssel lehetőségünk van, hogy különböző szakképzésen vegyünk részt (felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, munka és szervezetpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, sport szakpszichológus). Ezen tanulmányok elvégzése után szakpszichológussá válunk. 

A szakképzések elvégzése "melegen ajánlott", mert az adott szakképzés arra a problémakörre vonatkozó szakmai tudást adja meg, mást tud egy munka, egy pedagógiai és egy klinikai szakpszichológus, éppen úgy, ahogy nőgyógyászati problémával sem megyünk fogorvoshoz.

Emellett vannak a módszertani képzések (pár- és családterápia, hipnoterápia, autogén tréning, pszichodráma stb.), melyek ahhoz segítenek, hogy a szakképzésben megtanult elmélet segítségével felismert és körvonalazott problémát milyen szemléletben és konkrét technikával kezeljük. Hogy ki, milyen módszert tanul, az személyiség és szakmai elhivatottság kérdése, és az egyes technikák alkalmazása a klienstől is függ. Nem mindenki pszichodrámázik vagy relaxál szívesen, és nyilván a probléma jellege is meghatározza valamelyest az alkalmazott módszert. Ezen képzések bizonyos szakaszában már alkalmazhatjuk a tanult módszert egy nálunk tapasztaltabb kollegánk "háttértámogatásával".

Ez mind-mind több év, ráadásul meglehetősen költségesek is, viszont nélkülözhetetlenek a kompetenciák fejlesztéséhez. 
Előfordul, hogy képzések megléte nélkül is dolgoznak ezen módszerekkel, mondván "ezt könyvből is meg lehet tanulni ". Való igaz, a képzéseken is könyvből tanulunk, kiegészítve belső jegyzetekkel, viszont az órán elhangzottak, a gyakorlati órán átéltek nem szerepelnek a könyvekben. Több kis létszámú csoportos órán veszünk részt, ahol még hatékonyabban tudjuk elsajátítani a szakma csínját-bínját, amit a vizsgák során megkövetelnek tőlünk. Ezek a képzések azért is hasznosak, mert így aktív részesei vagyunk szakmai közösségeknek, benne vagyunk a "szakmai vérkeringés"-ben. Kapcsolatok, barátságok születnek: rengeteg információ elhangzik a résztvevő kollégák között, új ötletek kelnek életre, viták indulnak el és különben is "az egész több, mint a részek összessége".

Hogy nehezítsük a képet: a klinikai szakpszichológusi minősítés jogosultságot ad arra, hogy pszichoterapeuta képzésre járjunk. Magyarországon pszichoterapeuta kizárólag csak az a szakorvos vagy klinikai pszichológus lehet, aki sikeresen letette a pszichoterapeuta szakvizsgát.

Tehát minden pszichoterapeuta pszichológus (vagy orvos), de nem minden pszichológus pszichoterapeuta.

Ezen képzések elvégzése mondhatni kötelező, hiszen bizonyos minősítések megléte után leszünk jogosultak szakmánk önálló végzésére. 
A pszichológus képződése meglehetősen időigényes, mondani szokták, hogy "jó pap is holtig tanul"... valahogy így van ez a mi szakmánkkal is.

Érdemes tehát megnézni választottunk honlapján képzettségeit, bemutatkozását, szakmai tapasztalatait, hogy kellőképpen informálódjunk és dönteni tudjuk kit is választunk, hisz a friss tej és ropogós kenyér mellé, felkészült pszichológus dukál :)

Kurán Zsuzsa

süti beállítások módosítása