Sokan sokszor és sokféleképpen próbálnak megszabadulni problémáiktól, távolodni konfliktusaiktól, menekülni életük útvesztőiből. Mégis milyen erők, pszichés mechanizmusok azok, melyek vissza-vissza húznak minket? Miért olyan nehéz a már nem működő megoldásmódjainkat, rossz énképünket magunk mögött hagyni?

 Sokan az áldozat szerepbe menekülnek, ahol más a hibás. Apám, anyám, a főnököm, a rendszer, ami nem hagy engem érvényesülni. Ez persze nem tudatos, nagyon nehéz meglátni, ha ezt csináljuk magunkkal, az életünkkel. Ennek mély hátterében azt gondolom leginkább az önismeret hiánya, és az önbizalom hiány áll. Ha neki sem állok, nem ronthatom el, hibáztathatom a külvilágot egész életemben, hiszen ÉN így nem vallok kudarcot. Ha ezen változtatni szeretnék, az bizony meló, kőkemény meló, aminek első pontja, hogy rájöjjek ki is vagyok, és mit is szeretnék? Könnyen lehet, hogy ezektől a kérdésektől felborul az ember élete, hiszen megkérdőjeleződhet egy sor, addig fontosnak tartott cél, érték. És ez bizony félelmetes. Lebontani a mintákat, amiket kaptam, átgondolni a szüleim, a társadalom értékeit, és megtalálni saját magamat nem egyszerű. Benne van az is, hogy meglátom saját magam árny oldalát is. Mindig mindenki utálatos velem. És én? Vagy attól félek, hogy nem fogadnak el, hogy kinéznek. Én hogy viszonyulok az emberekhez, milyen kritikákat fogalmazok meg velük szemben?

Mások már tudatosabbak, esetleg voltak családállításon, terápiába járnak, de így se megy, mert még mindig nagyon nehéz elengedni a régi biztonságot. Érdemes áthelyezni a biztonságot az addigi alappillérekről befelé, magam felé. pl. Nem vagyok tökéletes, lehet, hogy hibázni fogok, de már annyi nehéz helyzetet megoldottam, ezzel is meg fogok valahogy. Nagyon fontos némi önbizalom. Nem kell szuperhősnek lenni, lehet félni, érezhetünk egy sor szorongató érzést, de akarjak változtatni!

Sokat segíthet még ilyenkor, ha elkezdjük kitalálni „új” énünket. Vajon milyen lehet úgy felkelni, hogy már nem utálom az apámat, vagy kevésbé foglalkozom az emberek véleményével, vagy el kezdem felhúzni határaimat. Mosolygok? Több az energiám?...Milyen az az ÉN akivé válni szeretnék, hogy szeretném élni az életemet? Persze mindenki más, ez sem egy univerzális módszer, de veszteni valónk nincs. (hacsak nem más a hibás, vagy ez úgyse fog nekem segíteni) A fránya egónk nehezen ereszti a régit, hiszen évtizedek óta úgy gondol magára, mint pl. egy vesztesre. Ez egy negatív szoftver a fejünkben, és ahhoz, hogy változtatni tudjunk rajta, energiát kell bele tenni naponta, vagy hetente, ki-ki a saját munkatempójában, de ez a program magától nem fog átíródni, nekem kell tenni érte.

Nehéz, és félelmetes változtatni, de a biztonságos boldogtalanságnál mindenképpen kalandosabb, élettel telibb!

Sebők Franciska

Az autoimmun betegségek pszichológiai háttere

Az autoimmun betegségeknek több mint 80 fajtája ismert jelenleg, és számuk folyamatosan bővül. 
Az orvostudomány a sötétben tapogatózik, az okokat nem ismerik, leginkább tüneti kezelést adnak, hogy a beteg együtt tudjon élni fájdalmával. Vajon tényleg az a legjobb út, ha mindig mindent 
elnyomunk? Tablettát veszünk be, jól eltereljük a figyelmünket? 

Véleményem szerint a fájdalom igenis teret és időt követel tőlünk életünkben, nem véletlenül jelenik meg. 

Beszéljünk akár fizikai, akár lelki fájdalomról, a ma embere a gonosz művének, természetellenesnek tekinti azt, amit minél gyorsabban el kell űzni. Egyre több olyan véleményt is 

lehet azonban olvasni, melyek a fájdalomra, a szenvedésre, mint valamiféle átalakulási folyamatra tekintenek, és egyben az értelmét, üzenetét keresik annak. A tradicionális ősi kultúrák számára a betegség, a szenvedés a test veleszületett bölcsességének megnyilvánulásai, mely által létünk értelmét találhatjuk meg. Mindemellett tisztító folyamatot is látnak benne, mely során a rossz beidegződésektől megszabadulhatunk, teret adhatunk valami újnak, mely megérkezett életünkbe. 

Természetesen mikor benne van valaki épp egy betegségben, nem könnyű így látni a dolgokat. Nem is kell mindenkinek így vélekednie, csupán arra szerettem volna rámutatni, hogy a fájdalomban, a nagy változásokban óriási a növekedési potenciál.

Testi problémáink lelki gondjainkról, meg nem oldott feladataikról árulkodnak. Érdemes elgondolkozni mi állhat a háttérben, gyógyulás elengedhetetlen része, hogy változtassunk élethelyzetünkön, magunkon. 

Az autoimmun betegségekkel kapcsolatban orvosi oldalakon a következő kifejezésekkel találkoztam, mikor a kiváltó okokról írtak: elképzelhető, valószínűsíthető. Nem tudják miért alakul ki. Egy dolog látszik világosan a statisztikákból, hogy a nők 8-szor gyakrabban szenvednek tőle.
A betegség lényege, hogy a test maga ellen fordul. Nagyon szimbolikusan jelenik meg fizikai szinten, mi is történik egy autoimmun beteg lelkében. Nem a maguk életét élik. Elfogadtak szabályokat, kereteket, amit egy jó anya, jó feleség... szerepkör megkövetel tőlük, de fuldokolnak. 

Napi szinten nyomják el vágyaikat, valódi érzéseiket, és sokszor még csak tisztában sincsenek ezzel. Egy terápiás folyamatban ilyenkor lényeges, hogy a beteg elinduljon önismereti útján, ismerje fel, engedje be érzéseit lelkébe, még akkor is, ha azok nem illendőek, vagy nehezen felvállalhatóak. Bármilyen furcsának is tűnhet sokszor nagyon nehéz a maszkok mögé érezni magukat. Ennek mélyén gyakran egy olyan hitrendszer áll, ami szerint „csak akkor vagyok jó, és elfogadható, ha úgy cselekszem, ha olyan vagyok, ahogy elvárják tőlem”.Ezek az önmagukat elfojtó alaphiedelmek azok, melyek életük minden részét átszövik, ezeket fel kell ismerni. Mindezek persze általánosítások, mindenkinél eltérő hátér állhat a betegség mögött, de látni kell, hogy belső munka nélkül nincs gyógyulás sem.

Egy nehéz élethelyzet kitágíthatja a látóhatárokat, addig fel nem tett, vagy kikerült kérdések merülhetnek fel. Ez rendkívül megterhelő és érzékeny időszak lehet, sok-sok türelmet igényel mind az átélő, mind az őt körülvevő barátok, családtagok részéről. Az értelem keresés, a miértek megtalálásának nyugalma sokáig egyszerre van jelen a fájdalommal, a veszteséggel, idővel azonban általában kitisztulnak a dolgok.

Sok ember képes rá, hogy egy új, empatikusabb, még jobban működő, megerősödött én-képpel jöjjön ki ezekből a helyzetekből. Kellő türelemmel, tudatossággal mindenki képes rá!

Sebők Franciska